,,Uralkodásának első esztendejében én, Dániel, megfigyeltem a könyvekben az esztendők számát, amelyről az Úr igéje lőn Jeremiás prófétához, hogy hetven esztendőnek kell eltelni Jeruzsálem omladékain,, (Dániel 9:2).
Azt olvashatjuk a Bibliában, hogy Dániel megértette Jeremiás próféta könyvéből, hogy eljött Izrael szabadulásának az ideje. Felfedezte, hogy Izrael támogatásának az ideje eljött, de azt is
tudta, hogy megvan a saját szerepe abban, hogy Isten akarata megvalósuljon.
Ezért elkezdett imádkozni.
Azt mondta: „És orcámat az Úr Istenhez emelém, hogy keressem [őt] imádsággal, könyörgéssel, böjtöléssel, zsákban és hamuban.
És imádkozám az Úrhoz, az én Istenemhez, és vallást tevék, és mondám:…” (Dániel 9:3-4).
Ebből látható, hogy amit Isten eltervezett, nem válik valóra csupán azért, mert eltervezte, hanem kell ismerned és ki kell venned a magad részét ebben.

Vannak, akik azt mondják: „Ha Isten eltervezte, akkor ez meg fog történni.
Ha ez Isten akarata, akkor valóra fog válni.” Az ilyen emberek nem ismerik Isten Igéjét és az Ő munkálkodásának módját.
Minden alkalommal megvan Isten szerepe és az ember szerepe. A Biblia azt mondja, hogy Isten a Földet az emberek fiainak adta, hogy irányítsák. (Zsoltárok 115:16).
Amit Isten tesz, az az, hogy megmutatja neked az Ő tervét és akaratát.

Ahogy tanulmányozod az Igét, tanulsz az Ő akaratáról és még többet megtudsz az Ő alapelveiről és a Királyság működéséről. Ezután te helyezed működésbe az Ő akaratát azzal, hogy alkalmazod ezeket az alapelveket és az Igéjében
jársz. Saját magadnak ismerned kell Isten Igéjét és saját magadnak kell működésbe helyezned.

Az Ige cselekvőjévé kell válnod. Ebben van a te áldásod (Jakab 1:25).
A Józsué 1:8 és a Zsoltárok 1:1-3 tovább magyarázzák a tagadhatatlan siker, a kitartó és következetes gyümölcstermés életét. Megmutatják a termőképességét és előrehaladását annak, aki az Igében él, aki az Igén elmélkedik éjjel és nappal.
Dicsőség Istennek!
Ima
Drága Atyám, köszönöm a Szellemed jelenlétét bennem,
aki természetfeletti tudást és betekintést adott az Igéd
dicsőséges valóságába és képessé tett arra , hogy
betöltsem a Te tökéletes akaratodat! A te igazságodban
járok, örömöt szerzek Neked minden dologban. Jézus
Nevében, Ámen.
További tanulmányok:
Zsid 13:5-6;
Fösvénység nélkül való legyen a magatok viselete; elégedjetek meg azzal, a mitek van; mert ő mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled; Így hogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit árthat nékem?
1 Timótheus 6:12;
Harczold meg a hitnek szép harczát, nyerd el az örök életet, a melyre hívattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság előtt.
1 Korinthus 2:12-13;
Mi pedig nem e világnak szellemét vettük, hanem az Istenből való Szellemet; hogy megismerjük azokat, a miket Isten ajándékozott nékünk. Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcseség tanít, hanem a melyekre a Szentszellem tanít; szellemiekhez szellemieket szabván.
Egy éves Biblia olvasási terv: Lukács 2:1-20; 5 Mózes 11-12;
Két éves Biblia olvasási terv: ApCsel 28:21-31; Zsoltárok 83-84;

Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlés